Államalapító Szent István Ünnepe – Tinnye futballpálya

Tisztelt Tinnyei Polgárok, Tisztelt Olvasók!

Közeleg Államalapító Szent István Ünnepe. Mint az országban szinte mindenhol, így községünkben is készülünk az Ünnepi Napra. Sok-sok segítővel összeállítottuk az programot, mely igazán akkor lesz sikeres, ha ki-ki megtalálja benne a számára fontos/érdekes eseményt és részvételével méltó módon ünnepel. Valamennyien, akik a programon dolgoztunk a legfontosabbnak azt tartottuk, hogy falubéliek, netán szomszéd falubéliek is mutassák be tudásukat, tehetségüket. Ismerje meg mindenki itt a faluban Őket, de ne csak a tinnyeiek, hanem az ide látogatók is.

Az ünnep után majd készüljünk a „Mi Közösségünk mindennapjaira”, mely később történelemmé válik. Ezért nem érdektelenek a napi cselekedeteink, magunk, családunk és a Mi Közösségünk számára.

Igazi összefogásra buzdítom Tinnye Polgárait, hogy minden évben legyen lehetőségünk községünkben új dolgokat, eredményeket  ünnepelnünk.

Vegyen részt családjával, vendégeivel a programokon és vigye hírét a rendezvényünknek!

Krix Lajos

plakát_program_ver5

IMG_3328

Reklámok

Angol nyelvi tábor volt Tinnyén – Survival English Camp községünkben

A Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola tanárai szervezésében angol nyelvi tábornak adott helyt Tinnye Község Önkormányzata a helyi Kossuth Lajos Általános Iskolában.

A táborlakók jó hangulatban érkeztek községünkbe és hamar összebarátkoztak a falu lakóival. Számos program, bográcsozás színesítette a tanulást.

A gyermekek a tanultakról egy záró rendezvény keretében adtak számot a rendezvényre érkező szülők, hozzátartozók és az érdeklődők alkotta közönség előtt.