Polgármesteri program a 2014-2019-es időszakra

Rendrakás – Stabilitás – Közösségépítés

Sok feladat vár ránk a következő öt évben. Rendet kell raknunk, új célokat kell kijelölnünk, hogy egy stabil, jól működő, lépésről-lépésre fejlődő település lehessen a közös lakóterünk. Valamennyien tudjuk, mik ezek a feladatok, hiszen nem egyszer megfogalmazásra kerültek. Azt is tudjuk, hogy az önkormányzatok nehéz helyzetben vannak, rengeteg szabályzó köti meg a kezüket, és csak e keretek között lehet felelősen bármit is ígérni. Ahhoz, hogy előre léphessünk, jól kell ismerni ezeket és fel kell térképezni azt is, hogy mi mindenünk van. Ha tisztán látunk, akkor egy közös megegyezéseken alapuló programot kell megalkotnunk, amely sokak számára felvállalható és bejárható utat jelöl ki. Ezért nem ígérgetek semmi olyat amiről később kiderül, hogy nem lehet teljesíteni. Csak azt ígérem, hogy Önökkel közösen tervezzük meg a jövőt és az elvégzendő feladatokat, amiben legfőbb partneremnek tekintem a most megalakuló képviselő testületet, valamint a településen jelenlévő valamennyi pozitív erőt!

 

Az elvek, amelyek mentén szeretném ezt az együttműködést megvalósítani:

 

VÁLTOZÁS > olyan időszakot élünk, ami valamennyiünktől változást igényel a már elért közös értékeink megtartásával.

 

SZAKÉRTELEM > úgy a polgármesteri, mint valamennyi felelős poszton is elengedhetetlenül fontos a megfelelő szakértelem, ezért a szakmai teljesítmény fokozására lépéseket teszek. Támaszkodni fogok a hivatal dolgozóira, együtt átgondolt racionalizált munkára van szükség.

 

TAPASZTALAT > több 10 éves vezetői, szakmai- és élettapasztalatomat Tinnye érdekében használom, elhivatott vagyok az előttem álló feladatok szakszerű és humánus megoldásában.

 

NYITOTTSÁG > vallom, hogy az állandó párbeszéd, egymásra figyelés az alapja minden jó döntésnek.

 

PÉLDAMUTATÁS > úgy a magán-, mint a munkahelyi életben számomra meghatározó, hogy munkámat szívvel és teljes odaadással végezzem, mert akkor ezt másoktól is megkövetelhetem.

 

KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS > csak a közösség együttes- és támogató ereje viheti tartós sikerre bármely feladat megvalósítását, ezért fontos lesz számomra a jó települési közösség kialakítása és fejlesztése, valamint együtt fogok működni minden olyan pozitív erővel aki ezt a törekvésemet segíti.

 

Kiemelten fontosnak tartom tehát, hogy az új önkormányzati vezetés által irányított ciklus legelején készítsünk egy leltárt, vegyük számba Tinnye értékeit, lehetőségeit. Azzal gazdálkodjunk amink van, hogy mielőbb visszanyerhesse a község az anyagi önállóságát és elindulhassunk egy új pályán, amely az itt lakóknak jobb körülményeket és életfeltételeket jelent.

Célom, hogy Tinnye ismertségét és elismertségét kiharcoljam a tágabb térségben is és jó kapcsolatot építsek ki a szomszédos településekkel, a térség politikai vezetőivel is. Hiszen közös érdek, hogy jó együttműködések keretében fejlesszük a lakókörnyezetünket.

A 2013-ban elkészített esélyegyenlőségi program célkitűzéseit következetesen meg kell valósítani: pár példa

  • munkalehetőségek folyamatos felkutatása
  • szociális szövetkezés elősegítése, ezekre elérhető támogatások megszerzése
  • szociális lakások felújítása a közhasznú munkások bevonásával, valamint értelmes célok megvalósításához szintén be kell vonni a közhasznú munkásokat
  • családsegítő szolgálat lehetőségének bővítése
  • gyermekétkeztetés, házi gondozás folyamatos felülvizsgálata
  • segélyezési politika a legújabb rendeletek szerint
  • pályázatok rendszeres figyelése, minden lehetséges helyzet kihasználása a környezetünk szebbé tétele érdekében.

Minél előbb el kell érni, hogy a lakosság száma 2000 fő legyen, hiszen ez által önálló hivatali irányítás alá kerülhetne a község. Az alapfeltételnek tekinthető üres telkek száma rendelkezésre áll. Nem szükséges újabb lakóterület fejlesztés, sokkal inkább szükséges a kijelölt ipar terület benépesítése, ide illő vállalkozások letelepítése, a közlekedés gyökeres átalakítása és a kereskedelem fejlesztése.

Az iskolai oktatás közös áttekintésére van szükség a Klebersberg központtal, tekintettel arra, hogy országos szinten is várható átszervezés e tekintetben. Kiemelt együttműködés keretében a községünkben működő iskolát a környék legvonzóbb intézményének szeretnénk tudni.

Az önkormányzati valamint képviselő testületi munka hatékonyságának növelése:

  • A képviselő testület munkamódszerének törvényeken, valamint saját legjobb akaratunkon alapuló egészséges kialakítása, feladat orientált működés biztosítása.
  • A bizottságok érdemi szakmai munkájának támogatása, külső tenni akaró személyek bevonásával.
  • közmeghallgatások/időszakos tájékoztatások megtartása az aktualitások függvényében.
  • a halaszthatatlan ügyekben nyitott hivatal, gyorsított ügyintézés
  • nyilvánosság biztosítása; testületi jegyzőkönyvek, határozatok, rendeletek kifüggesztése, honlapon való megjelenítésén túl hírlevél v. egy újság útján a lehető legtöbb tájékoztatási forma igénybe vétele.
  • bölcsődei ellátás lehetőségeinek felmérése, szükség esetén a magánszféra támogatása e feladat ellátására. Ez egy igen fontos feladat a faluban otthont kereső újabb családok beköltözési szándékának növelése érdekében
  • Kiemelt fontosságot tulajdonítok a 14-18 éves korosztály szabadidő eltöltési lehetőségeinek kialakítására. Be szeretném vonni e korosztályt értelmes megmozdulásokba, legyenek elismerve a fiatalok lakóhelyükön és ez által a kötődésük is erősödni fog.
  • Óvnunk kell az időseket, éljenek itt jó érzéssel és hangulatban sokáig, figyeljék a fiatalokat, akik átveszik majd megérdemelten a staféta botot.

 

Civil kezdeményezések, közművelődés, közös rendezvények felkarolása; legyen minél több érdekes, megfelelő látogatottságú rendezvényünk, amik a közösségépítést fogják tovább erősíteni.

E polgármesteri program alapján szeretném Önökkel közösen megalkotni az önkormányzatunk 5 éves ciklus-programját, amelynek első évében – túljutva az adósságrendezési eljáráson – már kézzel fogható, a lakosság által elismert eredményeket tudunk majd felmutatni. Új lendületet kell adni az önkormányzati munkának, új fejlődési pályára kell állítani Tinnye jövőjét.

Kérem támogassák elképzeléseimet, a pozitív erők összegzésével az eredmények nem fognak elmaradni.

„ A szó és az akarat semmit sem ér tetterős cselekvők nélkül!”

Ehhez kérem a képviselő testület és a lakosság támogatását!

 

Tisztelettel,

Krix Lajos

Krix Lajos

Reklámok

Konstruktív ötleteit, meglátásait, hozzászólását szívesen fogadjuk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s